Oktatási program a CICD-nél
Számos különböző tanfolyamot vezetünk a CICD-nél. Célunk egy olyan kurzusterv elkészítése volt, amely lehetővé teszi, hogy sok különböző ember kerüljön be a programjainkba és hozzájáruljon egy jobb világ kialakításához.
Néhány résztvevő felső fokú angol tudással rendelkezik, néhányan alig értik a nyelvet. Egyeseket nem, másokat különösen foglalkoztat a környezetvédelem és az éghajlatváltozás, míg megint mások pedig utazni szeretnének, világot látni és új dolgokat megtapasztalni. Nagyon boldogok és büszkék vagyunk, hogy mindig ilyen sokszínű társaságot tudhatunk az iskolánkban.
A programjainkban egy dolog van, ami közös – hogy jelentős hangsúlyt fektessünk a mai világunk égető problémáira. A CICD az aktivisták iskolája és azoké, akik meg szeretnék változtatni a világot. Az itt élők egy jobb világot álmodnak, és hajlandóak is tenni érte.
A kihívások, melyekkel szembe kell néznünk ijesztőnek tűnhetnek számunkra. A világ lakosságának a fele még mindig rendkívüli szegénységben él. Európában a gazdagok és a szegények között egyre nagyobb a szakadék – az Egyesült Királyság lakosságának növekvő része például komoly nehézségekkel küzd. Földünket olyan mértékben bántalmazták a hatalmon lévők, hogy emiatt ma katasztrofális következményekkel kell szembesülnünk.
A háborúk tombolnak. Az emberek milliói kénytelenek elmenekülni otthonaikból, hogy megpróbálják elkerülni a szegénységet és a háborút.
Nem várhatunk arra, hogy a hatalmon lévők megváltoztassák gondolatmenetünket – cselekvésre van szükségünk – ezt csináljuk mi, mint „szegénység ellen küzdők” vagy „klíma aktivisták”.
Minden program tartalmaz egy „képzési időszakot”, egy „szolgálati időszakot” (önkéntes munka Afrikában vagy Indiában) és egy „lezáró időszakot”.
A „képzési időszak” elméleti és gyakorlati tanulást foglal magába. Hisszük, hogy mélyebben meg kell értenünk, melyek azok a dolgok, amelyek a cselekvéshez szükségesek. Ez a megértés a tanulásból, kutatásból, emberekkel való találkozásokból és felfedezésekből származik. Mindez a cselekedeteken keresztül jön létre – a CICD-ben, a helyi közösségben, Nagy Britanniában és Európa más helyein. A résztvevők tehát már a képzési időszakban elkezdenek munkálkodni egy jobb világ kialakításáért.
A „szolgálati időszak” – Afrika vagy India területén zajlik fejlesztési projektek megvalósításával. Úgy döntöttünk, hogy együttműködünk a Humana People to People civil szervezettel, amely több száz fejlesztési projektet indít Afrikában, Ázsiában és Amerikában.
Lassan, de biztosan több ezer Fejlesztési Tanácsadó és Klíma Aktivista hagyta ott lábnyomát a szegénység sújtotta országokban. Olyan területeken indítottak el változást, mint a megelőzhető gyermekkori halálesetek, az AIDS és a malária, valamint az éghajlatváltozás következményei.
A „szolgálati időszakban” – az adott csapatok triókba szerveződnek, és úgy tevékenykednek különböző helyeken.
A „lezáró időszak” – az a periódus, amikor átadod tudásodat és tapasztalataidat, hogy még sokan mások is követhessék a Te példádat.
Az utóbbi számos módon történhet: előadások, cikkek újságokban és weboldalakon, európai turné.
Korábban azt mondtuk, hogy a kihívások ijesztőek lehetnek - de amikor összejön egy csapat, rájövünk, hogy együtt igenis képesek vagyunk valódi változást elérni – ez talán tovább tart, mint ahogy szeretnénk, de biztosan bekövetkezik!