A Humana People to People szervezetnek különböző projektjei vannak Afrikában és Indiában – a választott projekt országában együtt fogsz dolgozni a hely közösséggel, hogy segítsd őket olyan fenntartható megoldások létrehozásában, amely javíthatja az életszínvonalukat.
Itt minden tudásodat alkalmazhatod, amelyet a „képzési időszakban” elsajátítottál az iskolában. A projektek olyan területeket érintenek, mint az egészségügy és higiénia, az oktatás, az éghajlatváltozás és a mezőgazdaság - íme néhány Humana People to People projekt:
Hope – Folyamatosan küzdelem az AIDS ellen
Az HPP projekt célja, hogy reményt adjanak az embereknek, hogy képesek legyenek szembenézni az HIV/AIDS-el. A szervezet stratégiája azon alapszik, hogy emberek közösen tegyenek lépéseket a betegség visszaszorítására.
A Hope projektek olyan intézkedéseket dolgoz ki, amely a fertőzések megelőzését célozzák, vagy segítenek egy egészségesebb életet kialakítani a HIV-vel élők számára, valamint számos szövetséget és rendszert hoznak létre az emberek számára, hogy támogassák egymást a HIV-járvány következményeinek kezelésére.
A Hope Humana projektnek van egy cselekvési központja, ahol a közösség tagjaival együttműködve segíti az embereket abban, hogy a megfelelő támogatást megkapják a PMTCT-vel (Anyáról gyermekre történő fertőzés megelőzése), TBC kezeléssel, ART-tal (Anti Retrovirális kezelés) kapcsolatban.
A Hope stratégiai koncepciója, hogy az aktivisták kapcsolatteremtést kezdeményezzenek a közösség felé, valamint használják a már elsajátított közösségi mobilizációs képességeket és az HIV/AIDS megelőzésében, kezelésében szerzett tudást.
A projekt lehetőséget biztosít ingyenes HIV teszt igénybevételére, az azt követő eredmények nyomon követésére, illetve ajánlatokat tesz a különböző gyógykezelési központokkal való együttműködésre.
TCE - A járvány teljes megfékezése AIDS
A TCE egy közösségi mobilizációs program, mely a HIV terjedésének megelőzésére összpontosít. A TCE alapköve, hogy csak az emberek szabadíthatják fel magukat a HIV-járványból. A program felhívja a figyelmet a HIV-vel kapcsolatban, mozgósítja az embereket a viselkedésük megváltoztatására és olyan egészségügyi szolgáltatások használatára, mint a HIV-tesztelés, a HIV-kezelés (antiretrovirális kezelés, ART) a nemi úton terjedő betegségek és az opportunista fertőzések kezelése, valamint részvétel az anyai és gyermek egészségügyi programokban és a TBC-kezelésben.
A TCE program alapja az a HIV/AIDS elleni küzdelemről folyó párbeszéd, amely a TCE szociális munkása és az ő felelőssége alá tartozó 2000 helyi lakos között zajlik. A TCE rendszerszerűen fed le egy divíziót, amely terület átlagosan 100.000 ember otthonául szolgál. Ötven TCE szociális munkás tartozik egy divízióhoz, ahol minden egyes munkás felelőssége alá 2000 helyi tartozik.
A területen minden egyes embert mozgósítani próbálnak, hogy ösztönözzék őket a HIV-mentes életvitel kialakítására, azáltal, hogy a biztonságos és felelősségteljes szexuális együttlét fontosságára helyezik a hangsúlyt. 2015-ben csak a TCE közel 5 millió ember ért el 51 különböző területen.
TCE & Hope – A HIV/AIDS megelőzése
A HIV/AIDS ellen küzdő TCE programot 1999-ben hozta létre a Humana People to People és először Zimbabwe-ben volt megvalósítva 2000-ben.
Mára, 17 évvel később 12 országban hajtották végre a programot. A több mint 5000 TCE szociális munkás pedig egyéni szinten több mint 11 millió ember ért el. Továbbá ennek köszönhetően több mint 500.000 helyi önkéntes aktívan részt vesz a megelőzésért és kezelésekért folyó küzdelemben.
Tanítson a mozambiki One World University
A One World University-t a Humana People to People alapította, mely fejlett képzést biztosít. A diákoknak kétféle program áll rendelkezésre: - Oktatási program (pedagógia) és a „Küzdelem a szegénység ellen” című közösségfejlesztési program.
A programban olyan oktatókat képeznek ki, akik az oklevél megszerzésével alkalmasak lesznek a Humana People to People főiskoláin és más afrikai intézmények tanárképző programjaiban oktatni.
A Humana People to People intézmények magukba foglalják a modernitás ambícióit, és elkötelezték magukat a tudás terjesztésére és a világ mai megértetésére az általános iskolai diákok jövőbeli generációja között. A mai napig a „One World University”-nél 750-en végezték el az oktatási alapképzést.
A „Szegénység elleni küzdelem” új és úttörő szerepet játszik abban, hogy közvetlenül a transzformációs folyamatok elméletébe és gyakorlatába helyezi a hallgatókat a társadalomban, és hangsúlyozza a képzett emberek felelősségét az igazságosság és az egyenlőség megteremtésében.
A „Küzdelem a szegénység ellen” programban a diákok mélyebben megérthetik a szegényeket és az ő helyzetüket, miközben növelik a hallgatók személyes készségeit, képességeit valamint készenlétüket, hogy helytálljanak a szegénység elleni küzdelemben.
Farmers Clubs – Az egészségügy és élelmiszertermelés javítás
A Humana People to People ezen programjaiban kisüzemi gazdálkodókat képeznek ki a fenntartható mezőgazdaságban, valamint olyan ismeretekkel látják el őket, amelyekkel alkalmazkodni tudnak a változó körülményekhez.
A képzés integrált részeként a gazdálkodók a vízforrások feltárása és megosztása köré, valamint a termények behozatala és forgalmazása köré szerveződnek. A táplálkozáson, az egészségen és a közösségfejlesztésen belül általános ismeretek és készségek is fontos szerepet játszanak – ezek a Farmer Klubok.
A cél az, hogy a gazdálkodók olyan ismereteket és szervezési készségeket sajátítsanak el, hogy képesek legyenek felismerni a mai családok és közösségek szükségleteit, növeljék jövedelmüket és integrálódjanak a piacgazdaságba. A legtöbb Farmer Klubban a gazdálkodók többsége nő – így ezt a programot a nemi hovatartozás szempontjából is figyelembe kell venni.
A nők felhatalmazásával a program számos klubtevékenységet foglal magába, amelyek az egész család jólétére összpontosítanak a víz, a higiénia, a táplálkozás, az egészségügy és az oktatás tekintetében.
A gazdálkodók mezőgazdasági képzése a helyi viszonyoktól függ: egyesek a növénytermesztésre összpontosítanak, mások az állattenyésztésre, az öntözésre, megint mások pedig a szárazföldi művelésre.
A gazdálkodókat 250 fős csoportba rendezik egy projektvezetővel, aki a mezőgazdasági képzését nyújtja a gyakorlatban és elméletben egyaránt. A projekt vezetője elősegíti a gazdálkodóknak a szervezést, majd önszerveződővé képzi őket.
DNS/Teacher Training College / Általános iskolai tanárképző
A Humana People to People programja olyan tanárokat képez, akik képesek lesznek az adott körülmények között a vidéki környezetben dolgozni és hajlandóak is erre, annak érdekében, hogy változást érjenek el.
A Humana tagszervezetei 5000 tanárt képeznek ki évente 53 tanárképző iskolában, különböző országokban, mint Angola, Malawi, Mozambik, Zambia, Kongói Demokratikus Köztársaság, Bissau-Guineai Köztársaság és India.
Közreműködnek az Oktatási Minisztériummal, és mint az oktatási rendszer integrált része, kiegészítve a kormányzati erőfeszítéseket, hozzájárulnak az innovációhoz és a tanárképzés fejlesztéséhez.
A tanár része annak a közösségnek, ahol az iskola található, és igyekszik jó kapcsolatot teremteni minden oldalról; a gyerekekkel, az iskolai kollégákkal, a szülőkkel és a helyi vezetőkkel.
Az HPP, a tanárképzőt, saját oktatási központjába helyezi, azzal a lehetőséggel és felelősséggel, hogy ismereteket, készségeket és kompetenciákat szerezzen. Ugyanakkor a képzés a csapatmunkán és a csoporton belüli társadalmi felelősségvállaláson alapul, amely a fejlett egyéniség és kollektivitás erős kombinációját biztosítja. Az általános iskolában a széles körű gyakorlat az oktatás részét képezi, és a nemzeti tanterv tárgykörébe tartozó tanulmányokhoz kapcsolódik.
A szervezet 2015 végére 25.000 tanárt képzett, akik mintegy 80% -a vidéki iskolákban dolgozik – ez egy olyan eredmény, amely azt jelenti, hogy a vidéki általános iskolák tanárainak képzése lényegesen hozzájárul az alapfokú minőségi oktatás eléréséhez.
Fight child poverty: Gyermektámogatás és közösségfejlesztés
A Child Aid program segít a gyermekeknek, hogy növekedjenek, tanuljanak valamint, hogy biztonságos és egészséges körülmények között éljenek. Minden szülő ilyen körülményeket szeretne biztosítani a gyermekeik számára, de sokan önmaguktól nem képesek rá.
Széles körben, a Child Aid, a családok és közösségeik erőforrásait egy mindent magába foglaló programban építik fel, felismerve, hogy a gyermekek sikeres ápolásához az egész közösséget meg kell erősíteni.
A családokat összegyűjtik az egészségügy és a közegészségügy, a jövedelemtermelés, az oktatás, a körzetfejlesztés, a környezettudatosság és a gyermekek részvétele érdekében.
A Child Aid kiterjesztett tájékoztatási programokkal rendelkezik. Az egészséggel, a táplálkozással, a higiéniával, a környezetvédelemmel és egyéb kérdésekkel kapcsolatos információkkal és tanácsokkal látja el az egész közösséget. Itt a műveleti területeken működő általános iskolák fontos együttműködési partnerek - gyerekek, tanárok és szülők egyaránt.
A Child Aid program a már korábban meghatározott fő fejlesztési irányvonalak kiegészítéseként működik. Az önkéntes egy 15-20 családból álló csoport koordinátoraként segíti a közösséget a helyi igényeknek megfelelően.
A legtöbb Chil Aid program a vidéki lakosság körében valósul meg, de szintén hatékonynak bizonyult a nagyvárosok nyomornegyedeiben, mint például a Dél Afrikai Soweto városában.