fbpx

Keretek - nem szabályok

A CICD-ben azt mondjuk, hogy nincsenek szabályok. A szabályok tiltást jelentenek, és sokszor nem támogatják a probléma megértését. Ehelyett "kereteknek" nevezzük őket - például a kereteket egy üres vászon körül. A kereteken belül céljainkat többféle színes módon is elérhetjük.
Annak érdekében, hogy számodra és csapattagjaid számára a lehető legjobb lehetőségeket tudjuk biztosítani annak érdekében, hogy a tanulási folyamatban és a program megvalósításában a lehető legtöbbet tudjuk kihozni, a tanári tanács kezdettől fogva az alkohol-, és a kábítószer-fogyasztást keretek közé szorítja.

  1. Amikor részt veszel az egyik tanfolyamunkon, a program végrehajtása közben nem fogyaszthatsz alkoholt. Az egyetlen kivétel az, amikor távol vagy az iskolától egy magánjellegű látogatáskor, pl. nyílt hétvégén vagy ünnep alatt iskolán kívül tartózkodsz. A projekt időszak alatt Afrikában vagy Indiában az alkoholtilalom az egész időtartamra vonatkozik.
  2. Bárki, aki részt vesz a programban, semmilyen körülmények között NEM kerülhet kapcsolatba eufórikus vagy narkotikus anyagokkal (drogokkal). Ez a program teljes időpontjára érvényes, még az sem tartozik kivétel alá, ha magánjellegű úton tartózkodsz az iskolán kívül.
  3. A korábbi kábítószer-használóknak legalább 18 hónappal a program megkezdése előtt mentesnek kell lenniük a drogoktól.

 

A keretünk legfontosabb érvei:

  1.  és
  2. A kábítószerek és az alkohol akadályozza a program végrehajtását, és akadályozza a diákok és a tanárok közötti társadalmi életet. Ráadásul programjaink mindegyike egy afrikai országban vagy Indiában valósul meg, de leginkább szélsőséges szegénységgel küzdő és gyakran alkoholfogyasztással és kábítószerrel való visszaéléssel járó területeken, és egyes esetekben súlyos büntetéssel is jár a kábítószerek birtoklása.
  3. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kábítószer-függő diákok a legjobb lehetőséggel akkor rendelkeznek a program befejezéséhez, ha a program megkezdése előtt már huzamosabb ideig drog-tiszta életvitelt élnek.

 

A "nincs drog, nincs alkohol" keret politikai okai

A nyugati társadalmak kultúrájának domináns része az alkohol és a kábítószerek használata. Ugyanez igaz Afrikában és Indiában is. Az alkoholfogyasztás társadalmilag elfogadott, míg a kábítószereket használatát szankcionálják, és fogyasztóit bebörtönzik. A tény viszont megcáfolhatatlan, hogy mind az alkohol, mind a kábítószerek rendkívül negatív hatással lehetnek az emberi életre, a családokra, valamint a közösségekre és a társadalmakra. A CICD-ben elősegítjük az alkoholtól és a drogoktól mentes környezetet, és arra törekszünk, hogy egy másik kultúrát - egy aktív és pozitív kultúrát - hozzunk létre!

 

Tiszta környezet előmozdítása:

Az alkohollal és a kábítószerekkel kapcsolatos problémák könnyen megtalálhatók a modern társadalmakban. Azt akarjuk, hogy a CICD egy befogadó közösség legyen, ahol az embereket nem téríti- vagy osztja meg az alkohol vagy a drogok. Azokat a fiatalokat is szeretnénk fogadni, akik extra támogatást igényelnek a jövőbeli tanfolyamunkhoz.

 

A CICD-ben aktivisták vagyunk!

Egyik programunk során sok különböző valóságot, igazságtalanságot, szegénységet és egyenlőtlen életkörülményeket fogsz tanulni és tapasztalni… és itt nem áll meg a dolog – cselekszünk is és bevonjuk magunkat a szükséges közösségi tevékenységekbe, és a tudásunkat a projekt szolgálati időszak alatt az Afrikában vagy Indiában lévő egyik fejlesztési projektben használod majd fel.

Mint világ-polgárok és aktivisták, ez a kultúra segít abban, hogy mindent megtegyünk a CICD, mint közösségünk életének fejlesztésében, valamint segít, hogy fejlődést hozzunk az Afrikában és Indiában élő emberek életében.